Mohosz Rekordlista

Mohosz Rekordlista

Donát PeczelákFogás ideje: 2020. április 18. 15:30
HalfajCsuka
Tömeg12.50 kg
C&RIgen
VízterületSolti Holt-Duna (17-016-1-1) | Új kotrás
Csalivillantó
Hossz103 cm
Kerület88 cm
Verseny
Beszámoló

Tiszteletem! Nagyon sokat szemeztünk már a kisdunával mivel a Kerekegyházi horgászok körében ingen nagy népszerűségnek örvend, mégis csak most jutottunk el először. Egyébként Ordason és a Tassi zsilipnél szoktunk pecázni, feederezni. A mostani is egy laza feederezesnek indult, kivalasztottunk egy szimpatikus helyet a csapatuknak és meg is kezdtük az etetest. Nem kellett sok idő, óvatosan de elkezdtek eszegetni a keszegek. És ahogy erre lehetett számítani kis idővel később megérkeztek a ragadozók is igen nagy számban, nagyjából 4 rablás/perc volt a szakaszunkon. Eleinte nem foglalkoztunk velük viszont az történt hogy az egyik kissebb keszegre akit éppen húztunk ki történt egy rablás és el is harapta a damilt. Ekkor kerültek elő a pergető botok, rengeteg csuka úszkált a víz felszínén. Fogtunk is egy kisebb 51 cm es példányt. Aztán kisebb szünet után a csendet egy óriási rablás törte meg, egy egymásra nézés és egy egybehangzó szitokszó, egyből tudtuk hogy itt valami másről van szó. Nagyjából egy 15 perces küzdelem vette kezdetét mire megpillantottuk az óriást, az egyikünk elszaladt összerakni a nagyobbik szákot és már borítékoltuk is a győzelmet. Milyen nagy hiba volt, hiszen ekkor kezdődött csak az igazi harc. Eszméletlen mód megindult a hal a part mentén, az összes botot ki kellett venni a soron. Nagyjából egy 20 perc fárasztás után végül a csuka beadta a derekát és sikeresen megszákoktuk. Leesett az állunk, hiszen régóta horgászun de csapatunk legnagyobb hala eddig egy 11 kilós Amur volt. Matrac elő, gyors mérleg keresés majd fotó. A hatalmas mennyiségű adrenalin miatt nem vagyunk biztosak hogy jól állítottuk e be a mérleget, de 12,5 kilót számoltunk és 103 cm hosszt mértünk farktőig, farok végéig 111cm. Ezt próbáltuk a lehető leggyorsabban véghezvinni, hogy minél hamarabb visszaadjuk a természetnek. A csali egyébként egy nagy wobbler volt klasszikus drót előke, fonott damil, mellékelek róla képet!