
Kerekes Zoltán
Harcsa
Csali
—
Beszámoló
2017. 04.19-én barátom Csatlós Norbert vendégeként volt szerencsém kimenni harcsázni az újkígyósi homokbányába! Betervezett program volt, így a rossz időjarás sem tántorított el, hogy harcsázzunk egy jót! Említett estén nagyon hideg volt, fújt a szél, esett az eső, a hőmérséglet 2-3 fok volt! 2017.04.20- an 02 ora 00 perckor sikerult megakasztanom az Újkígyóson mar régen emlegetett hatalmas harcsát! A kapas hatalmas volt, majd ahogy csonakba száltunk 45 perces fárasztást követően sikerült csónakba emeljük a hatalmas halat! Kivanom minden horgasznak, hogy hasonló élményben legyen része!
Verseny
—

Szuromi Kristóf
Harcsa

Oláh Csaba
Harcsa
Csali
—
Beszámoló
Óriási harcsákból nincs hiány a Tisza-tavon. Egy hatalmas 85 kilogrammos példányt csalt horogra Oláh Csaba június 9-én a délutáni órákban. Csorgós gumihalas peca közben a folyó Tiszafüredi és Örvényi szakaszát horgászta, amikor egy jó megérzés nyomán lecserélt csali meghozta szerencséjét. Hosszú, embert próbáló fárasztás után vehették kézbe párjával a hatalmasra nőtt 241 cm hosszú ragadozót. Csaba elmondása szerint élete legküzdelmesebb halfogása volt. Végül jól vizsgázott az erős, épített botos felszerelés, a 27-es fonott zsinór és természetesen az ügyes horgász is. Gratulálunk!
Verseny
—

Kucsák László
Harcsa
Csali
—
Beszámoló
Egész napos pergetés után, az esti órákban sikerült megakasztani és kifogni ezt a gyönyörű példányt. Bot: 2,4 m 70-130 g 4000 orsó, 0,26 fonott, fluorocarbon előke. Ezúton is köszönöm az ott lévő pecásoknak a segítséget a szákolást illetően. Külön köszönet Hirsch Balázs ellenőrnek az ismételt segítségért! Köszi Csurgó! :)
Verseny
—

Kovács Gábor
Harcsa

Bakos László
Harcsa

Nagy Péter
Harcsa

Oszoli István
Harcsa

Ifj. Ódor László
Harcsa

Orosz Gyula
Harcsa

Sasvári Márk
Harcsa

Rusztem Gábor
Harcsa

Fekete Balázs
Harcsa

Szabó Roland
Harcsa

Vitai Balázs
Harcsa

Ifj. Zsivin László
Harcsa

Sulyok Tamás
Harcsa

Bordi Gyula
Harcsa

Sesták Dávid
Harcsa

Pirgl József
Harcsa

Szabó Martin
Harcsa
Csali
bojli
Beszámoló
Szabó Martin beszámolója: "Füstölős kapás, majd bevágás után rögtön éreztem hogy nem mindennapi hallal van dolgom!a Nyílt víz felé vette az irányt a hal, majd gyorsan csónakba szálltunk Nemes Dávid barátommal, utána indultunk, Kőkemény fárasztás vette kezdetét már egy jó fél órája harcoltam vele, de még mindig nem láttuk mi van a horgon, bár ekkor már gyanítottuk hogy a kettő szem bojli egy harcsának tetszett meg! Körülbelül egy 45 perc után sikerült megpillantanunk, de elsőre nem hittünk a szemünknek, Egy igazi monstrum! A felszerelésem egy 3.60 méter, 3lb-ás bot 25-ös főzsinórral, ami miatt nem volt egyszerű fárasztas, de izgalmas 1,5 óra után sikerült a csónakba emelnünk! Örök emlék marad ez számunkra nagyon hálásak vagyunk a Rakaca-tónak és a rengeteg segítőkész embernek! Külön köszönöm Nemes Dávidnak a segítséget, valamint Kondás László halászai őr Úrnak a hitelesítést." MInd a képeket. mind az adatokat a horgász megbízásából és engedélyével rögzítettük, mint annak egyesülete.
Verseny
—

Kovács Zsolt
Harcsa

Kovács Jenő
Harcsa

Bardi János
Harcsa

Csabuda Máté
Harcsa

Pintér Balázs
Harcsa

Korpás Attila
Harcsa
Csali
—
Beszámoló
A Rakaca-víztározó lassan eléri hatvanéves korát. Ennyi idő alatt olyan kapitális halak egyedei nőttek fel benne, amelyre csak az utóbbi 4 évben döbbentünk rá! Leginkább itt is pontyra horgásznak az emberek, de akadnak fanatikus harcsahorgászok, mint én is. 4 évvel ezelőtt sikerült egy 65 kg-os harcsát fognom, amit egy még annál is nagyobb követett, az viszont a fárasztás végéhez érve, egy rossz manőver után elment. Az elmúlt 4 esztendőben kisebb nagyobb sikerek értek, de a 30 kg-os súlyhatár megfogott! Folyamatosan kutattam őket, szokásaikat, igyekeztem felfedezni táplálkozási ritmusukat. Radar segítségével tanulmányoztam, hogyan viselkednek, és a tározó mely részeit részesítik előnyben, akár a szaporodásról, akár a táplálkozásról vagy pihenéséről essen szó! Ez a tudás és a megszerzett tapasztalat aranyat ér egy ekkora vízterületen! A rutinom szerint indultam a nyílt víznek, egy új helyet erőltettem már napok óta, de nem igazán tudtam felkelteni az érdeklődésüket! Élmény volt azonban ahogyan a kuttyogtatásra több hatalmas példány szinte egyszerre fordult csónakom környezetében! Egy kiadós vihar érkezett, épp indultam, amikor az utolsó emelések egyikére irgalmatlan erejű rávágás a vertikálisan emelgetett műcsalira, amit, több mint egy órás fárasztás követett, viszonylag könnyű felszereléssel: zsinór 20-as Tubertini X8 fonott, orsó Shimano Exage 40-es pergető orsó, a bot pedig egy Sportex Carboflex pergető bot volt! Nem Ő a legkisebb, amit az elmúlt időben a csónakom mellett megfordulni láttam!
Verseny
—

Nagy Péter
Harcsa

Szabó Lóránt
Harcsa

Kiss Miklós
Harcsa

Adorján Gábor
Harcsa

Vidács Attila
Harcsa

Papp Zoltán ifj.
Harcsa

Brestyánszki István
Harcsa

Vidács Attila
Harcsa
Csali
wobbler
Beszámoló
2022.08.29- én 23-30- kor Dunaföldváron akasztottam meg pergető módszerrel azt a 68 kg- os, 202 cm-es harcsát, amelyet mintegy 3 órás fárasztás után Dávid és Andris barátaim segítségével emeltünk ki a Dunából. Közel 10 km-t tettünk meg sötétben, lámpafénynél fárasztás közben, csónakkal. Mérlegelés és fényképezés után a halat visszaengedtük eredeti élőhelyére.
Verseny
—

Schönberger Gábor
Harcsa

Harta István
Harcsa

Schmidt Gábor
Harcsa

Reisinger János
Harcsa

Mlinárcsek Zalán
Harcsa

Harta István
Harcsa

Nagy Bence
Harcsa

Koleszár-Varga Imre
Fehér tok

Bottyán Tivadar
Harcsa

Lőrincz Gábor
Harcsa

Lócskai Máté
Harcsa

Tóth Mihály
Harcsa

Harta István
Harcsa

Közösségi média társítva...