Mohosz Rekordlista

Mohosz Rekordlista

Böde ZsoltFogás ideje: 2017. augusztus 19. 02:30
HalfajAmur
Tömeg17.40 kg
C&RNem
VízterületDuna folyam 1564-1520 fkm Tolna M. és Bács M. (17-001-1-1) | Duna
Csalikukorica
Hossz98 cm
Kerület72 cm
Verseny
Beszámoló

2017.08.18. délután kezdtem meg a horgászatot (17:00-kor), Dunaföldváron a Dunán. A horgászat előtt 3 napon keresztül (esténként) etettem, büdös kukoricával. 2 bóját raktam a vízbe, mindegyik bója környékét megszórtam, illetve a köztük lévő távolságban (15 méter) is szórtam egy kis kukoricát. Napi szinten egy-egy vödör, bójánként fél vödör. Partról horgásztam, kb. 40 méterre, kőszórás alatt, szinte álló vízben. Mikor megkezdtem az etetést (kedden), pont akkor kezdett apadni a Duna, féltem attól, hogy mire letudok ülni, illetve beérik az etetés kis víz lesz. De szerencsém volt, annyira nem ment el a víz, pont megfelelő vízben tudtam horgászni. És beért az etetés is! 3 csodás halat sikerült megszákolnom (aznap kettőt, illetve az éjszaka folyamán egyet). Ezen kívül jött pár keszeg, kárász, illetve egy 1,8 kilogrammos és egy 3,2 kilogrammos tükörponty is. Másnap reggel 8:00-ig horgásztam. Feeder botokkal horgásztam, 0,22-es főzsinór, fonott dobóelőke (kagylók miatt), fonott horogelőke. Első fogás: Amur 12,6 kilogramm 2017.08.18. 19:00 Húzós kapással jelentkezett, fűzött-büdös kukoricára. 20 perces árasztás után sikerült megszákolnom. Szépen, komótosan jött a part felé, egy-két kisebb kirohanása volt. A második fogás: 18,7 kilogrammos tükörponty 2017.08.18. 23:15-kor szép, húzós kapással jelentkezett. Szintén fűzött-büdös kukoricára, fenéken. Nagyon jól dolgozott a hal, több kirohanása volt, volt mikor csak csévélte le a damilt a dobról, és csak ment befelé, de sikerült visszafordítani és a part felé húzni. 30 perces fárasztás után őt is sikeresen megszákoltam, és csak akkor döbbentem rá a hal méreteire. Hatalmas volt számomra, alig hittem a szememnek, hogy a Dunában még vannak ilyen szép példányok. Beleraktam egy nagy haltartóba a reggeli fényképek, illetve egy videó erejéig, majd utána visszaengedtem éltető elemébe. Harmadik fogás: Amur 17,4 kilogramm 2017.08.19 hajnali 2:30-kor Húzós kapással jelentkezett szintén ez a hal is, szintén fűzött-büdös kukorica volt a csali, fenéken, nem meglebegtetve. Komótosan jött ő is kifelé a part felé, egy-két kisebb kirohanással. 25 perces fárasztás után sikerült szákba terelnem. Mindegyik halnál tökéletes volt a horog akadása, szájszélbe, illetve a száj alsó felében. Óvatosan fárasztottam a halakat, inkább a biztosra mentem, hogy szákba terelhessem őket, nem erőltettem semmit, arra törekedtem, hogy kifárasszák magukat, és a végén csak egy egyszerű szákolás legyen (ami így is történt).