80 kg
135 cm
115 cm
C&R Nem
46,88 kg
198 cm
72 cm
C&R Igen
46,60 kg
136 cm
91 cm
C&R Igen
2019-ben vettem a fejembe, hogy egyszer fognom kell tudatosan és szabályosan egy feketét Kákafokból. Azóta minden évben próbálkoztam a fogásával, de néhány eredménytelen horgászat után minden évben feladtam a sikertelenségeknek és a halat fedő misztikumnak köszönhetően. Idén májusban azonban azt mondtam, addig nem adom fel, amíg szákba nem terelek egyet. Kis szünetekkel ugyan, de 4 hónapon át, heti 5-6 nap horgászat, sok kísérletezés, variálás és több hely kipróbálása után a befektetett energia és türelem végül megtérült, és augusztus végéig több fekete amurt is tudtam fogni, melyek közül kiemelkedett két óriás, egy 45 kg-os és egy 46,6 kg-os példány. A halak kímélése érdekében a fotózást és mérlegelést minden esetben vízből végeztük.
44,15 kg
C&R Igen
40,50 kg
125 cm
C&R Nem
39,50 kg
110 cm
100 cm
C&R Nem
34,54 kg
132 cm
88 cm
C&R Igen
34,52 kg
154 cm
67 cm
C&R Igen
30,13 kg
C&R Nem
29,05 kg
87 cm
97 cm
C&R Igen
Június második felében kezdtük meg a pecát a kotró 32-es számú helyén, bízva abban, hogy a nyári meleg ellenére kamera elé tarthatunk néhány gyékényesi szépséget. Az ilyenkor szokásos előkészületek után a legmelegebb órákban láttunk neki az előttünk elterülő meder feltérképezésének. A a tábortól kb 400 méterre, a félszigettől nagyjából 10 méterre egy kedvezőnek tűnő púp tetejét választottam ki etetésnek és szerelék elhelyezéséhez. Szívesen használok itt tigrismogyorót – szórtam is bőven belőle –, amit gyümölcsös bojlival egészítettem ki. Közel 48 óráig gyakorlatilag semmi sem történt. De nem variáltam, nem frissítettem, tudtam, hogy a 28 mm-es horogcsali bír ennyit. Ezután három apró csippanásra lettem figyelmes. Amikor kézbe vettem a botot, a zsinór iránya egyértelműen mutatta, hogy a hal a mély víz felé indult. Egymagam pattantam csónakba, igyekeztem minél előbb beérni, nehogy akadót fogjon. Mire odaértem, már jócskán behúzott a mélybe. Hosszú percekig nem tudtam zsinórt nyerni tőle – amit felcsévéltem az orsó dobjára, azt azonnal visszakövetelte. Így ment ez körülbelül 20 percig, amikor is végre a bot elkezdte felőrölni a hal erejét. Először, ahogy megpillantottam a 4-5 méter mély vízben, egy kisebb példánynak tűnt. De amikor feljebb ért, egy élénk narancssárgás szín villant meg a testén. Nem tudtam, káprázik-e a szemem, vagy valóban Grál, az ország legnagyobb kétszínű koi pontya vette fel a csalim. A következő húzások után már biztos voltam abban, hogy ő az a kapitális gyékényesi trófea, akit eddig csak ámulva nézhettünk a fotókon. A fárasztás ezután vált igazán izgalmassá. Az adrenalin átjárta minden sejtem, végtagjaim remegtek, de a botot biztos kézzel tartottam. Egyre közelebb és közelebb került, már-már készültem a szákolásra. A színes óriás felfeküdt a víz felszínére és egy óvatos mozdulattal húzni akartam a szákba. De ez csak az én tervem volt – Grál másképp vélekedett. Fordult egyet, és kimenekült a hálóból. Csak le ne akadjon! El ne veszítsem! – cikáztak bennem a gondolatok. Újra felfeküdt a felszínre. Ezúttal nem hibáztam. Egy határozott mozdulattal a szákba került a rekorder. Megvan! Elkaptam! Megfogtam a világ egyik legcsodálatosabb halát! Először egyedül próbáltam csónakba emelni, a bölcsőmbe – de nem bírtam. Nem gondoltam, hogy ilyen súlya van. Azonnal szóltam társamnak, Kiss Petinek, hogy pattanjon csónakba, és siessen segítségemre. Amint Peti beért és a szákba nézett, szóhoz sem jutott. Ne mondj semmit, haver, ő az! – mondtam elcsukló hangon, majd közös erővel matracra emeltük a halat. Folyamatosan locsolva pár perc alatt partra értünk vele. Útközben hívtam Bocskai Marcit, a kotró halőrét, hogy mi került ki a vízből. Először el sem hitte, majd baráti utasításokkal látott el, mit tegyünk vele, amíg kiér hozzánk. A partra érve csapattársaim (Pukanec Péter és Kalivoda Tibor) már előkészítették a mérlegeléshez szükséges eszközöket. Amikor megláttam az értéket, nem hittem a szememnek. A bruttó súly (a mérlegelővel együtt) 31 075 gramm volt. Az egész csapat egy emberként őrült velem. Megérkezett a halőr delegáció is, elmagyarázták, hogyan zajlik majd a fotózás, videózás – még egy élő adás is készült róla, mert sokan azt hitték, Grált ellopták a gyékényesi tóból. Ez most ékes bizonyíték lett: a kétszínű koi itt van, él, és gyarapszik. A pontos adatok: Nettó súly: 29 050 gramm, hossz: 87 cm, kerület: 97 cm, A méréseket hitelesítették, Grál hivatalosan is országos rekord lett! Miután a horog ütötte sebet fertőtlenítettük és utoljára megcsodáltuk, a narancs-fekete óriást visszaengedtük a kotró mélyébe. Lassú, komótos mozdulatokkal úszott tova – én pedig még mindig nem hittem el, hogy személyesen találkozhattam vele. Végezetül, köszönöm Kápolna Lacinak a helyét és a rengeteg segítséget a telefonos beszélgetéseinkben. Tóth Mártonnak, Kuncz Milánnak, Golovics Zsoltnak az indulásom előtti napokban a rengeteg segítséget! A Gyékényes és Környéke Horgász és Szabadidő Egyesületnek, hogy ilyen halakkal találkozhatunk, és minden erejükkel őrzik a tavat, Bocskai Marcinak és csapattársaimnak a gyors segítségért, és nem utolsó sorban a feleségemnek, aki úgy köszönt el tőlem: „születésnapod van és megfogod Grált!”
21,45 kg
116 cm
70 cm
C&R Nem
20,47 kg
118 cm
78 cm
C&R Nem
14,96 kg
97 cm
60 cm
C&R Nem
9,80 kg
66 cm
61 cm
C&R Igen
8,15 kg
70 cm
56 cm
C&R Igen
8,11 kg
79 cm
C&R Nem
8,07 kg
66 cm
58 cm
C&R Igen
7,87 kg
77 cm
55 cm
C&R Nem
7,25 kg
67 cm
C&R Nem
6,14 kg
68 cm
54 cm
C&R Nem
4 kg
65 cm
C&R Igen
3,86 kg
56 cm
52 cm
C&R Nem
3,70 kg
49 cm
35 cm
C&R Igen
3,68 kg
C&R Nem
3,60 kg
46 cm
40 cm
C&R Igen
3,56 kg
73 cm
33 cm
C&R Nem
3,55 kg
46 cm
49 cm
C&R Nem
3,21 kg
52 cm
45 cm
C&R Nem
3,15 kg
58 cm
C&R Nem
3,02 kg
50 cm
43 cm
C&R Nem
2,85 kg
120 cm
23 cm
C&R Nem
2,45 kg
47 cm
36 cm
C&R Igen
2,20 kg
49 cm
36 cm
C&R Nem
2 kg
45 cm
36 cm
C&R Nem
1,90 kg
42 cm
C&R Nem
1,29 kg
35 cm
33 cm
C&R Igen
1,25 kg
49 cm
26 cm
C&R Igen
1 kg
39 cm
C&R Igen
0,88 kg
37 cm
C&R Igen
0,82 kg
35 cm
29 cm
C&R Igen
Lassan áramló vízben úsztatós módszerrel sikerült fognom, nagyon óvatos kapással jelentkezett. Meglepően jól védekezett. Gyors fotózás és mérlegelés után visszaengedtem. Gyönyörű hibátlan példány volt.
0,30 kg
17 cm
18 cm
C&R Nem